2009. május 27., szerda

Jártam az Ecserin


Az Ecseri Használtcikk Piac mindig is ott motoszkált az agyam hátsó részlegében. Aztán egy olasz blogon olvastam róla. Illetve a szöveget nem is értettem, csak a képekben gyönyörködtem és úgy döntöttem, ideje, hogy saját szememmel is megnézzem a helyet.
Péntek délelőtt sikerült lepasszolnom a gyermekeket. Viszonylag egyszerű odatalálni (Nagykőrösi út 156), szép nagy és aznap szinte teljesen üres a parkoló. Beljebb sétálva se találkoztam tömeggel. Sőt. Rajtam kívül egy olasz házaspár, két kelet-ázsiai lány meg két talán francia lány csámborgott.
Az árusokat pedig nem igazán hatotta meg szerény személyem. Sakkoztak, beszélgettek, táplálkoztak. Persze találkoztam néhány, jellemzően középkorú nővel, akik nagyon lelkesen meséltek, beszéltek. Na, nem magukról, hanem inkább a tárgyakról.


Apróságokra vadásztam. Az eredeti cuccok, úgyis mint Zsolnay és társai elég drágák. Egy-egy árva, társait vesztett csésze is 3-4 ezernél kezdődik. Viszont tényleg gyönyörűségesek. A legtöbb üzletecskében a drága régiségek dominálnak, de akadnak igazi zsibárusok is. Nekem ezek a kedvenceim, a filléres mindenfélék.


Akad, aki specializálódik, példálul csak hegedűkre, fényképzezőgépekre, sőt macikra! Ezeket a bámulatos gyűjteményeket nézegetve rájöttem, hogy aki itt dolgozik, azt valószínűleg nem a pénz hajtja, hanem valami fura szenvedély. Mint ami engem is ide hozott és ami miatt hazacipeltem egy csomó repedt, árván maradt csészét. De szép színesek és jó nézegetni őket!


4 megjegyzés:

  1. Olaszul is tudsz? :) Az ilyen "kacatokat" én is imádom! Akad is belőlük bőven, mert a párom szülei semmit sem dobtak ki és így van egy halom elárvult csésze, tintatartó, goblein, de egész tálalókészlet is akad... A szülőknek ki kellett költözniük, a régi nagy házukból és egy lakást vettek. A sok bútornak meg kacatnak pedig béreltek egy külön házat. A párom már oda is költözött, remélem nemsokára én is követhetem. Igazából nem is tudjuk mit csináljunk a sok holmival. Eladni sincs szívünk, de megtartani se lehet mindet...

    VálaszTörlés
  2. szépeket találtál..
    Én nagyon régen voltam kint, akkor is kevesebb cuccal tértem haza mint jöttem - ellopták a szép, ezüstnyeles esernyőmet-
    de most kedvet kaptam újra hozzá:)

    VálaszTörlés
  3. Legközelebb szólj, veled megyek! :-)
    Eper

    VálaszTörlés